Szükséges-e a közterületek fertőtlenítése?

december 28 1 min read

A koronavírust kültéren is el lehet kapni, hiszen mindenütt ott van a levegőben, és akár nagy távolságot is bejárhat, mire megállapodik valahol. De akkor miért találták ki a másfél méteres biztonsági távolságot?

Biztos elég a másfél méter?

Másfél méterre van szükség ahhoz, hogy a szájból beszéd közben kiáramló cseppecskék a földre hulljanak vagy a levegőben szétoszoljanak anélkül, hogy a beszélgetőpartnert elérjék. Azonban azt már kevesen tudják, hogy ezt a 1,5 m távolságot nyugalmi álló helyzetben kell érteni.

Mozgás közben, illetve szélben a biztonsági távolság megnő. Ilyenkor ugyanis a beszéd során vagy tüsszentéskor kiáramló aeroszolok (és bennük a vírusok) a testünk keltette légörvényben tovább utaznak. Minél nagyobb a sebességünk, annál messzebb kerülnek tőlünk - a távolságokat pedig természetesen a szél iránya is befolyásolja.

A biztonságos szabadtéri védőtávolságok tehát:

  • járás közben: 5 m
  • futás közben: 10 m
  • biciklizés közben: 10 m
  • intenzív kerékpározás közben: 20 m

Szükséges-e a kültéri fertőtlenítés?

A koronavírus szabad levegőn, illetve napon szerencsére gyorsan, 24 órán belül elpusztul. Emiatt túlkapásként értékelhető az, hogy világszerte - és Budapesten is - hipoklórsavoldattal irtották a tereken, az utcákon és a parkokban is... Kevés gyakorlati haszonnal, mivel minden fertőtlenítés visszamenőleges hatályú, vagyis rögtön levehetjük egy utcáról a ‘Nemrég fertőtlenítve’ táblát, amint egy vírushordozó arra sétál...

Felmerülhet a kérdés, hogy akkor mégis mi értelme volt a kültéri fertőtlenítéseknek? A válasz egyértelmű: a pánik csillapítása.

Vírusok pedig vannak, és lesznek

Amíg világ a világ, súlyos fertőzések mindig lesznek. Ebből adódóan sem a személyi, sem a beltéri fertőtlenítést nem szabad félvállról venni.

Egy gyengébb, vagy idősebb szervezet számára egy közönséges influenza is halálos lehet, így, ha más nem, ezt a koronavírus hatására megtanulhattuk: érdemes orvosi maszkot hordani a többi ember, és FFP2, vagy FFP3 maszkot hordani önmagunk védelmében.